Home
A Red Bull a TF-eseknek is szárnyakat ad

A Red Bull a TF-eseknek is szárnyakat ad

Egy igen rendhagyó versenyen indul három TF-es hallgató, ahol 60 ország 200 csapata utazhatja át Európát 7 nap alatt úgy, hogy a fizetőeszközként csak Red Bullt használhatnak.

Red Bullal kell fizetniük az utazásért, legyen szó stoppolásról, buszról, vonatról vagy akár repülőről. Red Bullal kell fizetniük a szállásért és természetesen az étkezésért is. Rajtuk múlik hogy az éjszakát a szabad ég alatt, vagy egy kamion rakterében töltik, és az is, hogy TF-es fortélyaikkal csak egy kakaóscsigára, vagy pedig villás reggelire tudják cserélni a kapott energiaitalokat. Ez az utazás egy nagy kaland, ami csak egyetlen kérdést von maga után: Vajon képesek rá?

A döntő, vagyis maga az utazás április 10-17 között zajlik, de már odáig eljutni is komoly kihívást jelent a kalandoroknak. Először a 3 fős csapatoknak szavazatokat kell gyűjteniük, hogy bekerüljenek a legjobbak közé, majd ezután a Red Bull zsűrije választja ki a legrátermettebbeket. A kiválasztási folyamat február 15-től március 6-ig tart. Magyarországról 40 induló gárda közül csak három csapat vehet részt a kalandban, így TF-es csapatunknak komoly támogatásra van szüksége az erős mezőnyben. Hallgatótársainknak szükségük van a kattintásokra, ugyanis kellő szavat hiányában csak a bemutatkozó videó marad meg emlékként számukra.

A “the next TEam” névre keresztelt csapatunk spíler videóját a következő linken tekinthetitek meg. Szavazataitokat pedig 24 óránként ugyanitt adhatjátok le:

https://canyoumakeit.redbull.com/hu/applications/8069/

Támogassuk őket a versenyben és éljük át együtt kalandjaikat, melyet a Red Bull honlapján végig lehet követni!

Fogjunk össze, hogy újabb eredménnyel legyen gazdagabb a Testnevelési Egyetem!

Leave a Comment